Közel 900 borkedvelő vett részt Nyugat-Magyarország legnagyobb boros rendezvényén a II. VinÓváron.

Borrendi felvonulás, borkóstoló, koncertek, gasztronómiai bemutató és borverseny – ez volt a II. VinÓvár programja. A helyi egyetemen és az Óvári Várban megrendezett színvonalas eseményen közel 900-an vettek részt. A szeptember 25-i eseményre 24 borászat hozta el a legjobb borait Mosonmagyaróvárra, ahol a legkiválóbbakat a borversenyre is benevezték.

A VinÓvár borversenyének eredményét dr. Mészáros Gabriella, nemzetközi borakadémikus, a borverseny szakmai vezetője jelentette be, aki elmondta, hogy a kétlépcsős borverseny során a szakmai, majd a társadalmi zsűri közel 50 borból választotta ki a győzteseket.
Mosonmagyaróvár város fehérbora Kamocsay Ákos 2019-es Chardonnay bora lett a neszmélyi borvidékről, amely egy hordós érlelésű, burgundi stílusú, kiegyensúlyozott, szép bor.
Mosonmagyaróvár város vörösbora a villányi Bock 70+ cuvée lett 2018-ból, amely egy erőteljes házasítás, eleganciával és finom tannin szerkezettel párosulva.

“Sikerült jó kézzel és jó ízléssel egy fehérbort és vörösbort kiválasztani, amely a jövőben a reprezentációt fogja szolgálni városunk életében” – fogalmazott dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere.

A Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróvári Karának fehérbora a tokaji Holdvölgy pincészet 2018-as Meditation fantázianevű száraz Furmintja lett a Király-dűlőből.
Mészáros Gabriella megjegyezte, hogy külön öröm, hogy az egyetem vörösbora egy közeli borvidékről, Pannonhalmáról érkezett a borversenyre, amely nem más, mint a Tar Pincészet 2018-as évjáratú Cabernet franc bora.

A II. VinÓvár esti nagyrendezvényét Dr. Szalka Éva a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánja nyitotta meg, aki megköszönte az egyetemi, városi és céges szervezőknek, hogy hosszú ideig dolgoztak azon, hogy egy színvonalas, a kulturált borfogyasztást népszerűsítő esemény kerülhessen megrendezésre az egyetem és a vár falai között.

Az egész estés sétálókóstolót a helyi Kühne Koncert Fúvószenekar koncertje nyitotta meg, majd közel 900 borkedvelő ismerkedett a kiváló borokkal, amelyeket személyesen a borászok töltöttek a poharakba.

Videó a rendezvényről

Fotóalbumok

Nézd végig a II. VinÓvárról készült fotóalbumot a rendezvény megnyitásától az utolsó koccintásokig! Fantasztikus hangulat, jobbnál-jobb borok, sok mosoly és egy nagy pozitív érzés, hogy már alig várjuk a III. VinÓvárt!

Borbírálat és ünnepélyes megnyitó
Fotó: Huszár Gábor

Sétálókóstoló 1. album
Fotó: Huszár Gábor

Sétálókóstoló 2. album
Fotó: Vári Roland

Köszönjük szépen a vendégeinknek ezt a közös élményt!

Médiabeszámolók

Köszönjük szépen annak a népes csapatnak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a II. VinÓvár:

Dr. Szalka Éva dékán asszonynak,

a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar minden előkészítésben és lebonyolításban részt vett hallgatójának, munkatársának,

az Óvári Gazdászok Szövetségének,

a 24 kiállító pincészet borászainak, képviselőinek,

dr. Mészáros Gabriella, nemzetközi borakadémikusnak,

a szakmai és társadalmi borzsűri tagjainak,

az Agrármarketing Centrumnak,

a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatnak,

az Óvári Várnak és a Pannon Famulus Kft.-nek,

Mosonmagyaróvár Önkormányzatának, Árvay István Polgármester úrnak,

és a profi hangulat felelősöknek: Kühne Koncert Fúvószenekar, Gaáljazzband, Ritmo Guitar – Németh Zsolt, Voice & Guitar – Mészáros Tamás és Tyukász Botond duó!

Borász kiállítók:

✓ Ács Pincészet, Pannonhalma
✓ Babarczi Szőlőbirtok és Pince, Pannonhalma
✓ Bock Bor, Villány
✓ Bogdán Birtok Pincészete, Somló
✓ Borbély Családi Pincészet, Badacsony
✓ Cseri Pincészet, Pincészet, Pannonhalma
✓ Feind Pincészet, Balatonfüred-Csopak
✓ Garamvári Szőlőbirtok, Balatonboglár
✓ Hangyál Pincészet, Pannonhalma
✓ Hilltop, Neszmély
✓ Holdvölgy Experience, Tokaj
✓ Kvaszinger Borászat, Tokaj
✓ Ludányi András Pincészete, Mátra
✓ Maul Pincészet, Villány
✓ Pincészet Baj Nyitnikék, Neszmély
✓ Pannonhalmi Főapátság Pincészet, Pannonhalma
✓ Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde, Pannonhalma
✓ Pastor Garage Winery, Szekszárd
✓ Pósta Borház, Szekszárd
✓ Sabar Borház, Badacsony
✓ Szentpéteri Borpince, Kunság
✓ Tar Pincészet, Pannonhalma
✓ Taschner Bor- és Pezsgőház, Sopron
✓ Világi Winery, Felvidék

Támogatók

Borháló Óvár

Lipóti Pékség

Darnó-Hús mosonmagyaróvári mintaboltja Szarka György és Szelle József

Szigetközi Friss Víz

Vis Vitalis

Marcus Security

Profood – Vega Meal, Chepke

Trópus Zöldség-Gyümölcs Nagykereskedés

Thermal Hotel Mosonmagyaróvár

Lucsony Apartman

Du-Du Taxi

Gazda Kontroll

Moderátor

Novák István sommelier

Médiapartner

Kisalföld

Borbaráti üdvözlettel, a szervezők:

VinÓvár Kft. – Óvári Gazdászok Szövetsége – Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar